Ma reggel döntöttem egy lény sorsáról. Igaz nem túl számot tevő ez a lény, de úgy gondolom, neki is volt lelke, érzései..talán pont ezért öltem meg...
Mentem dolgozni, 6:45 körül lehetett. Sötét volt, hideg, nedves volt a járda, a széle havas. Észre vettem valamit és megtorpantam. Egy fióka volt, egész nagy, ilyen 30-40 dkg-os lehetett. Vergődött, küszködött, nem hiszem, hogy jó kedve volt. 5 percig hezitáltam, mit csináljak? Félre pakoltam egy dobozba őt.
Elindultam, de nem könnyebbültem meg. Mégis csak egy élőlény, igenis vannak gondolatai, érzései, bármekkora az agyai kapacitása. Beleéltem magam, a legjobb példa erre Metallica-One. Ha valaki ismeri a balladát egyből tudja miről írok.
Elhatároztam magam, sarkon fordultam és visszamentem, még ott volt, nem mozgott. Kivettem a dobozból, fejét az út fele fordítottam, hogy könnyen elérjem, felé emeltem a bakancsom sarkát..még kicsit hezitáltam, majd agyon tapostam...nem halt meg, vagyis mozgott..még egyszer...PLACCS, tudod ha leírom, nem éled át, mint akkor én ott..sajnos...megborzongtam tőle és basszus majdnem meg is ríkatott.
Mennyi jogom van..jog..hehe..szóval mennyi beleszólásom van abba, hogy kioltsam valakinek az életét, akkor ha úgy látom, reménytelen a továbbiakban? Szerintem volt beleszólásom, hiszen a láncolat részese vagyok én is és nem azért van hatalmam, hogy ne használjam, azért kaptam, hogy saját belátásom szerint használjam. Kérdés ilyenkor a racionalitás vagy az érzelmek nyernek? Kettős lehet a válasz, hiszen mindkét oldalról van magyarázat. Nem lehet csak a szánalomra vagy az önbeteljesülésre fogni a dolgot.
Megmutatom a dalt, talán jobban megérteti a dolgot, mint én:
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
keserédes.
VálaszTörlés