Egy jó szokásom: "Kaland az élet!"

Közönségesnek közönséges a hozzá állás, de mindig mutat valami újat. :D Elmesélem mai esti történetemet:

Úgy 20:30 körül hazafele egy elágazáshoz érkeztem: szokásos útvonal ami havas és csúszik; új irány a TTC (Törökbálint Torna Club) pályája fele, ez is havas és csúszik. De ott az erdőő, ami megint havas és csúszik, de itt van egy jó dolog a how ban ;)
Szóval "Kalandra fel!" Sikítom magamban(ennek is van tanulsága! egész jól hangszigetel a koponyám. ) Indulok a pályán, felfele és a 2. emelkedő előtt megüti az orrom egy ismerős illat, körbe nézve 20 méteren belül láttam 2 alakot, de nincs piros pötty a kezükben! Úgyis arra mentem ás látom, hogy azért ott hegyezi a rakétáját, amiből aztán én is kaptam a potya kört, hiszen hárman toltuk! .. :) .. Elkezdek velük dumálni, közöltem , hogy 20 méterre majdnem be szédültem, szóval vigyázzanak.. na, befogadtak, mentünk is felfele, közbe potyázgattam, annyira izgatott állapotba kerültem, hogy még mindig benne vagyok.
Na, cigi leégett, elbúcsúztunk, én északnak ,vagyis fel a "hegyre" ők meg le délnek..Stabilim tuti volt, hisz stabilan a TTC nél maradt én meg ha fent ha bepisálok, olyan lesz a gatyám is (Aztán hazaérek egy sárga jéggel a 2 ... ) . AZt mondta Józsi, a maris masszív gyerek, hogy fent van egy pad, az után balra egy kis ösvényen, aztán egy domb aztán egy emelkedő és ott leszel. Ott. Na, akkor hajrá..és most a lényeg az erdőről:

Évszak és napszak összeállt, hogy ízelítőt adjon, milyen lenne egy régi két színű filmben élni. Ahogy lépkedsz, a visszhangokat hallod, amik a jégcsapokról verődnek vissza, állandóan azt hiszed 2 másodperc múlva a hátadba áll egy karom. Csúszol ahogy illik, mert a Martens talpa nem a legjobb (főleg ha 2 hónap alatt elrepedt a talpa). Csupa reményt gerjesztő dolog, de egyben szép is, nagyon. Ahogy hallgatózol, a how olvadását vagy a jégágak recsegését hallod; hülyén érzed magadat, mert csak 2 színt látsz, de ettől furcsa és szép egyben.

Szóval egy tök ismeretlen úton jöttem végig, majd leseggeltem egy kis völgybe, na ott vártam már a náci zombikat...... x) Szóval a lefele az megvolt, most valahol fel. Körbenézve megcsillant egy sárga fény....Óhh..az az én kis utcám ott! Nade előtte a bokros fás havas henrikes emelkedő. (Mellékesen abből a szín együttesből: sárga/fehér/fekete, nagyon szép képet lehetne kihozni) Megindultam felé és a régóta a torkomat kaparó scream már kiakart törni, úgyhogy beleüvöltöttem az erdőbe várva a visszhangot. Nem volt, meg is lepődtem, hogy még csak 2 Vaddisznó sincs a közelembe, bezzeg még nyáron.. x) Legszívesebben legbelül üvöltöttem volna sokat, nem, nem vagyok farkasember, egyszerűen szeretem hallani a hörgésemet, vagy sikoly vagy mi ez, nem definiálom, mert még egy Black Metálos lebasz érte. Na, mókának vége, közel a sárga lámpa, hátranézve reménykedtem valami mutáns szörnye S.K. egyik könyvéből, de hát egyedül maradtam .. itt is..

Na, a lényeg amit leakarok szűrni az, hogy belemerek vágni még egy ilyen elborult "útra" is és mindig tapasztalok ezzel valami újjat, kockáztatva..néha..az életemet is... x)) Ezért csak azt mondom, mindenki szeresse a kalandokat, csak ne vigye őket túlzásba.

Már egy ideje