Járom az utam, macskaköves utam. Vagyis jártam oda pesten és látogatást tettem a szigetelőanyag beszerzésére. Már eléggé hiányzott, 3-4 hónapja nem remegtette dobhártyáimat. Bementem a jégkorszakot idéző mamutmentumba majd fizettem. Kilépve és behelyezve a kívánt eszközt gondolkodám mit hallggassak ám, hogy enyhe mizantrópiámat kielégítve, az embereket tanulmányozóan bírjam csak figyelni. Hát hát, a banda már lehanyatlott, hála a valaminek, vokál csere vágta át a torkát Tristania hölgyének. De mégis megesett, hogy a December Elegy nóta kívánkozott a fülem járataiba...idő után nem borzasztó így írni??...Tekintetemet átjárta a szánalom és az uralom. A magány élvezete; bezártam gondolataimat végleg, hogy itthon kiteregethessem erre a net nevű hálóra.
Hogy mi a lényeg? Hát ki mit tesz a fülébe? Kinek mit jelent és kinek mennyire viszket tőle. Nekem mindigis egy olyan szivacsos képződmény volt, ami segített feljebb szabadítani a gondolataimat, azzal, hogy elkergette a város, falu, hivatlan és váratlan neszeit. De erre csak ilyen közeli állapotban képes ez a kis bigyó, bizony a nagy hangfalak mentén hajrázásomat nem zavarja kósza vagy átfontolt gondolat. A zene mindenkinek mást jelent és az se mindegy, hogy hogyan teszi azt magáévá és hogy mit. :)
Végezetül itt a dal:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése