Kicsi vagyok

Ha több szorgalmam és kitartásom lett volna régen, talán most nem mondanék ilyet. Tudjátok tényleg ennyi az igazság, olyan átlagos az életem, hogy az már fájdalmas, persze nem a mai fiatalsághoz mérten gondoltam, egyszerűen, mint "felnőtt" ember. Többet szeretnék, elégedetlen vagyok magammal, akkor lennék boldog, hogyha olyan dolgokat csinálhatnék, amit az emberek megcsodálnak, a nevemet ismernék, de nem bulvár szarokból, hanem szaklapokból.

Hogy fogant meg ez bennem? Elég annyi, hogy informálódok a neten és olyanokat látok, építészeti remek..de inkább zseniális műveket. Olyan festményeket vagy szobrokat, amikről nem tudom levenni a szememet és folyton az van a fejemben, hogy "Ezt miért nem én csináltam meg??" . Pofátlanul hülyének érzem magam, hogy most épp nem egy műszaki egyetemre járok, hanem "alapozom a jövőmet" magyarul falakat "húzok" magam köré, mindezt átvitt értelemben. Mert ha most egyre több kötelezettséget aggasztok magamra, akkor leshetem annak a lehetőségét is, hogy én egyszer neves építész-mérnök leszek.
Jól hangzik, és ha még okosan is csinálom, akkor sor is kerülhet rá. Ha most szeptemberben elkezdem az érettségire való tanulást magántanárokkal, akkor már sínre helyezném a továbbtanulást. Nagyon át kell rágnom, hogy hogyan fogok én megküzdeni a napi 24 óra rövidségével.
Annak azért örülhetek, hogy a képességeim megvannak hozzá, jó a logikám, magas az intelligenciám. Ja meg van "hitem" Csongor elmondása szerint. Na persze, majd elválik, ezekből mit hozok össze.
Egyenlőre csinálom azt, amit még kell. Kívülről ez az egész szerencsésnek tűnhet, mármint a helyzetem, de én nem tudok ezzel megelégedni.